Együtt gondolkodás indult a vállalatok versenyképességének egyik kulcselemét jelentő online jelenlét témájában. Forpsi és a KKVHÁZ közös konferenciát rendezett a Pénzügyminisztériumban október 29-én. A rendezvényen a kis- és középvállalatok, a kormányzat, jogászok, IT szakemberek és érdekvédelmi szervezetekkel közösen került megvitatásra az online jelenlét fontossága, a digitalizáció előnyei és kihívásai.
Az online jelenlét versenyképességet növelő ereje
A KKVHÁZ Kis- és Középvállalati Internetes Jelenlét Bizottságának elönke, Vargáné Parrag Jolán –a Forpsi és az Aruba Cloud képviselet vezetője – beszámolt a Bizottság célkitűzéseiről és az eddig elért eredményekről. Egyben köszönetet is mondott az MVISZ képviselőjének Fainné Lacsny Évának, aki a Bizottság munkáját társelnökként segíti.
A kis- és középvállalkozások online jelenléte: kihívások és célok
Parrag Jolán elmondta, hogy a bizottság megalapítását az Internet Szolgáltatók Tanácsa Tudományos Egyesület (ISZT) kutatása ihlette, mely szerint a vállalkozások 21%-a egyáltalán nincs jelen online, 40% van jelen a közösségi médiában és 36% rendelkezik saját weboldallal (is). A bizottság elsődleges célja pedig az, hogy a kis és középvállalkozások nagyobb arányban legyenek jelen az internetes térben. Az online jelenlét legfontosabb előnyei – elsősorban saját domain névvel és domain névhez köthető levelezéssel, weboldallal – a megbízhatóság, az ügyfélkör bővülése, versenyképesség növelése, nagyobb elérés, hitelesség és az erősebb, meggyőzőbb kommunikáció.
Problémák, megoldások és támogatási lehetőségek
A kormányzat részéről Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője Szentgyörgyi Balázs beszélt a kkv-k online jelenlétét segítő programokról és arról, hogy a kormányzat aktív és szoros kapcsolatra törekszik a kkv szektorral, illetve kijelentette, hogy a digitalizáció a gazdaság egyik legfontosabb katalizátora.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara részéről Lőrincz Gergely a Kézműipari Tagozat elnöke ismertette a vállatok igényét és egyben nehézségeit is az online térbe kerülésről, és kiemelte, hogy versenyképesség szempontjából a digitalizáció egy kikerülhetetlen lépés, melynek fontosságára a COVID is rávilágított.
Az Aruba.it képviseletében Barsi András stratégiai és szabályozási tanácsadó mutatta be az Aruba PEC elektronikus kézbesítési szolgáltatását, amely a digitális gazdaság nagyon fontos alappillére. Mivel egy ilyen rendszerben azonosított felek (akár cégek, akár magánszemélyek) kommunikálnak egymással, ezért fehéríti a gazdaságot, elősegíti a belföldi és külföldi gazdasági kapcsolatokat. Olaszországban közel 18 millió felhasználója van ennek a rendszernek, s ez a digitális infrastruktúra éves szinten közel 1 milliárd euró megtakarítást jelent.
Fainné Lacsny Éva a Kis és Középvállalati Internetes Jelenlét Bizottság alelnöke és a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetségének ügyvezető titkára az utánpótlás nevelés és képzés fontosságát hangsúlyozta, melyben az MVISZ hosszú évek óta tevékenykedik: többek közt programozó táborok szervezésével, együttműködéssel egyetemekkel és középiskolákkal, pályázati programok kiírásával. Az MVISZ egyúttal támogatta az Aurba Cloud egyetemek közötti programozói versenyét is, hisz az Aruba Cloud Hackathon célja is a fiatal, innovatív tehetségek támogatása.
A Jambrik Ügyvédi iroda képviseletében Dr. Jambrik Gergely a saját domain előnyeiről beszélt, felhívva a figyelmet arra, hogy a social média felületeket könnyen elveszíthetjük, és ezekkel a globális cégekkel szemben rendkívül nehéz eljárni is érdeket érvényesíteni. Természetesen a jelenlét ezeken a platformokon jól működhetnek, míg nem adódik egy olyan probléma, ami miatt egy cég vagy akár magánszemély profilja elérhetetlenné nem válik. Ez a probléma kiküszöbölhető egy saját weboldallal, mely nagyobb biztonságot (és egyúttal hitelességet) is jelent.
Katona Róbert a Forpsi képviseletében a cégnél elérhető támogatási lehetőségeket mutatta be, amivel a cég kkv-k digitalizációját erősíti: például együttműködésben az iparkamarákkal a Forpsi rendszeresen kínál ingyen domain és email szolgáltatást egy évre cégek számára azért, hogy könnyebben el tudjanak indulni a digitalizáció útján.
Pócskai Zsolt kibervédelmi szakértő, a Cyberlap Kft. képviselője a közösségi média jelenlét előnyeit is hátrányait vetette össze a saját weboldallal. Az egyik ilyen előny, hogy a közösségi média jelenlét olcsó, így az induláskor kedvező egy kkv számára. Ugyanakkor megvannak a korlátai akár megjelenésben, akár funkcionalitásban. Az adatok tárolása, továbbítása viszont komoly biztonsági kockázatokat is jelent ezeken a felületeken. A saját weboldal ezzel szemben teljes testreszabhatóságot biztosít, egyúttal több biztonsági funkció is beépíthető, a rendszerek könnyen skálázhatók. A hátrányuk, hogy a költségük nagyobb és esetenként nagyobb technikai tudást is igényelnek.
Végezetül Puchard Balázs a Forpsi és az Aruba Cloud magyarországi marketing menedzsere beszélt a digitalizáció fontosságáról a cég társadalmi szerepvállalásának szempontjából, mivel egy erős magyar gazdaság csak egy erős kis- és középvállalati szektorra épülhet, melyek lehetőleg olyan termékeket, szolgáltatásokat kínálnak, melyek magas szakmai tudást igényelnek, s akár külföldön is értékesíthetők. Ezt erősítendő támogatja a Forpsi és az Aruba Cloud a kkv-k online jelenlétét a rendelkezésére álló eszközökkel: startup programmal, oktatóvideókkal, tájékoztató cikkekkel, a szolgáltatások tesztelését elősegítő kuponokkal, stb.
A rendezvény zárásaként SWOT analízis készült a résztvevők közreműködésével az internetes jelenlét előnyeiről, akár hátrányairól, a benne rejlő lehetőségekről és esetleges veszélyeiről. A KKVHÁZ hagyományai szerint a konferencia végén a résztvevők egy kávé mellett beszélgettek az elhangzott felszólalások kapcsán.