Hackathon győzelemmel Barcelonába

Az Aruba Cloud Hackathon 2023-as győztes csapata, a BIT Club versenyzői a fődíjként felajánlott 15 millió forint értékű startup támogatáson kívül egy álomszerű hétvégét is eltölthettek Barcelonában. A résztvevők elmondása szerint a kirándulás nem csak azért marad emlékezetes, mert néhány csapattagnak ez volt az első látogatása a katalán fővárosban, hanem mert a különleges élmények sorozatát kínálta számukra.

A kiutazás – a priority boarding lehetőségeknek köszönhetően – gond nélkül zajlott. Megérkezésüket követően a csapat gyorsan belemerült a város pezsgő életébe. A szállás több metróvonalról is elérhető volt, ami jelentősen megkönnyítette a város nevezetességeinek felfedezését. Az első esti program a híres La Rambla sétálóutca és a fényekben úszó Casa Battló meglátogatása volt, melyet egy helyi étteremben elfogyasztott kiadós vacsora követett.

Image

A hétvége további részében a csapat a Gótikus negyed bejárásával és a Sagrada Familia megcsodálásával folytatta a kulturális ismerkedését. Bár csak kívülről, de a templom grandiózus látványa mély benyomást tett rájuk.

Image

A városnézés mellett szombat délután a Superbike versenyére látogattak el Montmelóba, ahol az Aruba VIP kamionban a versenyek mellett a díjátadó ceremóniát is végignézhették. Az eseménynek külön jelentőséget adott, ahogyan ezen a futamon szerezte meg első győzelmét az Arubás csapat Supersport kategóriában.

Image

A hazaindulás előtt, a hét utolsó programjaként az óváros névadó negyedében található Barceloneta finom arany homokkal borított strandján yachtok és a tenger látványával búcsúzott Spanyolországtól a csapat.

Image

A hackathon győztesek külön kiemelték, hogy a látogatás nemcsak egy szokásos kirándulás volt számukra, hanem egy valódi kaland, amely összekovácsolta őket. Ez a hétvége bizonyította, hogy a csapatmunka és a közös célok elérése mellett, a kulturális élmények és a közös kikapcsolódás is fontos része lehet egy sikeres közösség építésének.

Az Aruba Cloud 2024-ben is meg fogja rendezni tehetséggondozó programozói hackathon versenyét. A jelentkezési határidő május 31.