A jó cím a siker záloga

Az internet demokratikus univerzum, amelyben mindenki foglalhat magának tartományt. Ezt regisztrált domainnel (vagy magyarosan doménnel) teheti meg. A domainnév meghatározza a tulajdonosról kialakuló képet, ezért nagy körültekintéssel kell eljárni a megválasztásában.

Régen minden boltot a nevéről és a kirakatáról jegyeztek meg az emberek. Aztán fontos lett az adott márka szimbóluma, modernebb szóval a logója is. Például a Volkswagen konszern Wolfsburghoz kötődik, a Weiss Manfréd Művek Csepelhez. Logójukat mindketten a kezdőbetűikből alakították ki, a VW vagy a WM összetéveszthetetlen lett.

Image

Piactérről a világhálóra

Manapság a piac nem a téren található, hanem a világhálón. Amikor a cég internetes nevet és címet választ, akkor túlzás nélkül életfontosságú kérdésben dönt. Elhelyezi magát az elektronikus világban, mondhatni tartományt foglal a térképen.

A honlap címe alapozza meg a cég arculatát, annak figyelembe vételével készül el a jó logó, és az üzletfelek egyre nagyobb hányada is a neten érkezik meg.

A háló abban is hasonlít a régi városokra, hogy nem minden piacon árulnak mindent. Az egyiken élelmiszereket, a másikon tüzelőt, a harmadikon takarmányt lehetett kapni.

A neten ezt a fajta megkülönböztetést a címek, vagyis a cégek domainnevei biztosítják. Az üzleti sikerhez elengedhetetlen jó domaint választani, azaz ott nyitni boltot, ahol a reménybeli vásárlók gyakran megfordulnak.

Image

Hogy épül fel a domain?

A domainnek tömören be kell mutatnia, kik vagyunk és mivel foglalkozunk. És a jó domainhez e-mail-cím is tartozik (lehetőleg több is), hiszen a boltnak nyitva kell lennie, és a domainnévből képződik a jól megjegyezhető levélcím.

A domainnek világos szerkezete van: a kicsitől halad a legnagyobb felé, a résztől az egész irányába úgy, mint a datálás számos nyelvben: nap-hónap-év. Célszerű hát a domainunkat „hátulról előre” kigondolnunk.

A záró elem az úgynevezett Top-level domain (TLD), vagyis a felsőfokú determináció. Ha egy vállalkozás alapvetően Magyarországra összpontosít, akkor logikus a .hu választása, vagyis azt jelezni, hogy ez magyarországi cég. Ha a cég számára fontosabb a tevékenység, mint az ország, akkor kínálkoznak internacionális TLD-k, például a .com, a .store, az .edu, az .info, a .net. A választék ebből is széles.

A TLD elé kerül az úgynevezett másodszintű közdomain (Second-level domain, SLD). A legtöbb vállalkozás ezen a szinten máris egyedivé teszi magát, azaz a domainje csupán ebből a két elemből áll.

Nem kötelező így tenni, a világhálón vannak jól orientáló SLD-k, például a .hotel.hu, az .ingatlan.hu, a .bolt.hu stb. Nem általános a használatuk, de sokan vannak, akik a háttérben ilyen nevet is lefoglalnak a vállalkozásuknak, hogy ne veszítsék el a neten szörfözőket, vagyis azokat, akik még csak nézelődnek a piacon.

Ez is érdekelhet:

6+6 veszély, ami a helyi informatikai rendszereket fenyegeti #2

6+6 veszély, ami a helyi informatikai rendszereket fenyegeti #2

Forpsi Blogjúl 26, 2024

Sorozatunk második részében folytatjuk annak vizsgálatát, hogy milyen események és tényezők jelentenek fenyegetést és hogyan hatnak a helyi informatikai rendszerekre.…

A jó domainnév könnyen megjegyezhető, nem lehetnek benne mellékjeles betűk, mert azokat a domaincím csak bonyolultan tudja megjeleníteni. Tanácsos csínján bánni a számok-betűk kombinálásával is. Mivel a nyelv elsősorban hangzás, a névválasztáskor érdemes olyan betűkre gondolni, amelyeket a legtöbb nyelvben egyformán ejtenek ki. Például a magyar ’cs’ betű minden más nyelvben eltérő hangzást hív elő, szállodának nem érdemes ’cs’ betűs nevet adni.

Mint minden, a domainnevek regisztrációja is pénzbe kerül. A Forpsi nemzetközi cég, a neten elérhető forpsi.org, forpsi.com, forpsi.cz és természetesen forpsi.hu domainen is. Nemcsak gazdag kínálattal várja az internetes tartományt foglalni készülőket, hanem most nagy kedvezményekkel és természetesen kapcsolódó szolgáltatásokkal, tanácsadással is.