2007 őszén, az alapítás után 5 évvel már nagyjából 3M felhasználója volt az Iwiwnek. Azzal, hogy a „közösségek” menüpontban akár többezer fős követőtábort fel lehetett építeni, lehetővé vált, hogy cégek is legálisan megjelenhessenek A „Hálózaton”. Voltak, akik nagy lehetőséget láttak ekkor az Iwiwben. A regisztrációs díj mindössze 5000 Ft volt, havonta és regisztrációként 30 Ft-ért nyíltan lehetett kereskedni, hirdetni az Iwiwen. Novák Péter a Magyar Reklámszövetség internetes tagozatának akkori vezetője (jelenleg a szolgáltatói szektor alelnöke) arról nyilatkozott az MFOR-nak 2007-ben, hogy brandek státusszimbólumok is, és az internetes közösségek tagjai maguk keresik az ismertebb, népszerűbb márkák adatlapjait. 2014 nyarán aztán végleg bezárt az Iwiw, még szerencse, hogy időkapszulában le lehetett menteni a felhasználók adatait, köztük az elérhetőségeikkel és személyes üzenetekkel. (Én valamit elronthattam, mert az email címek pont nem maradtak meg.) Az eset elég régen történt, mégis megmutatta a külső szolgáltatásokra épülő marketing sebezhetőségét, mert lehet bármekkora követőtáborod a YouTube-on elég egy rosszul értelmezett tartalom, és a csatornádat kérdezés nélkül törlik. Ugyanez a helyzet a többi más közösségi oldallal is. Mi a megoldás? Legyen saját honlapod! Miért?
Platformfüggetlenség
Ha egy bizonyos felületen kommunikálsz, csak az adott szolgáltatás felhasználóit éred el. Oké, hogy sokan használják a Facebookot, de rajtuk kívül is vannak még bőven, akik számára érdekes lehet a tartalmad. Másik ok a platformfüggetlenség mellett, hogy a használatakor számos feltételt elfogadsz, ami korlátozhatja a tevékenységedet, arról nem is beszélve, hogy ha nem a tiéd a felület, addig tudod használni, ameddig azt engedik.
A megjelenés szabadsága
Vegyük a Facebookot vagy a Youtube-ot. Szépen megtervezett hibátlan dizájnok, de mégis szűk keretek közé szorítja a tartalmadat. Persze, ez lehet előny is, ha nincs időd arculattal bíbelődni, de magára valamit adó vállalkozás egyedi dizájnnal áll a felhasználói, vevő, vendégei elé. A saját honlapon te döntöd el, hogy milyen formában, színekkel mutatod meg a tevékenységedet, termékeidet és szolgáltatásaidat, anélkül, hogy másoktól függenél.
Zavaró reklámok nélkül
Nem újdonság, hogy a közösségi csatornák reklámokból (is) élnek (meg a Cambridge Analytica pénzéből, de ebbe nem menjünk bele). Ha ügyes a konkurensed marketingese, hála a pontos célzásnak óhatatlan, hogy a megosztott tartalmad mellett egypár versenytársad terméke, szolgáltatása is meg fog jelenni, és így aki a vevőd lenne éppen a konkurensedtől fog vásárolni. Hányszor találkoztál már azzal, hogy a facebookon rákattintottál egy adott témában megjelent bejegyzésre, (vagy beszéltél egy társaságban arról, hogy mit szeretnél születésnapodra) és aztán jöttek csőstül a hasonló témájú reklámok?
SEO szempontok
Az emberek a legtöbbször a Google-ban keresnek információkat, a te dolgod, hogy amit keresnek a te oldaladon találják meg. Hogyan? Releváns tartalom, tökéletes technikai kivitelezés és egy csipetnyi szerencse. A keresők szeretni fogják, ha jó minőségű tartalmat teszel elérhetővé. Jó kulcsszavakkal a látogatóid meg fogják találni a weboldaladat. Indíts blogot, adj értékes és releváns tartalmat a látogatóidnak (és a Google-nak)!