Konverziós arány növelése minőségi tárhellyel

A közösségi média marketing és a keresőoptimalizálás korában a netes forgalom generálása hozzáértő szakemberek közreműködésével nem jelent problémát. A számos platformnak, hirdetési megoldásnak, ingyenes elemzőeszköznek köszönhetően ugyanis a kisvállalkozások számára is adottak a potenciális vásárlók eléréséhez szükséges erőforrások. 

Azonban nem minden webes forgalom egyenlő értékű. Hiszen annak a forgalomnak, amelynek legalább egy része nem konvertál – nem válik ügyféllé, vásárlóvá – nincs sok haszna.

Sok nézelődő, kevés vásárló 

A forgalmat itt a szó szoros értelmében is elképzelhetjük. Az internet olyan, mint egy forgalmas körút, amely tele van autókkal. Az autók az üzletek körül cirkálnak. Szuper dolog, hogy ezen a helyen megtalálható a boltunk (weboldalunk). Még jobb, hogy az emberek látják is a kirakatunkat. De sokkal hasznosabb lenne, ha leparkolnák az autóikat, hogy vásároljanak is valamit, vagy igénybe vegyenek valamilyen szolgáltatást. 

Ez a fajta nagy forgalom, mégis alacsony konverziós arány (sok nézelődő, kevés vásárló) gyakori probléma az e-kereskedelmi webhelyeknél. A kellemetlen jelenségének persze számos oka lehet. A rosszul optimalizált webhely általában a főbűnös, illetve a közönség nem megfelelő eszközökkel való célzása. 

Mindazonáltal az alacsony konverziós arány mögött meghúzódhat két-három olyan tényező is, amelyek egy megfelelő kapacitásokkal, funkciókkal rendelkező tárhely segítségével könnyen kiküszöbölhetők

Ennek nézünk most utána, kicsit részletesebben.

Image

A gyors oldalbetöltés eddig soha nem látott igénye

Az ingergazdag digitális környezetben létező ember az őt érő impulzusok szerint cselekszik. Egyetlen szempillantás alatt dönt arról, hogy érdekli-e valami vagy sem. Mivel végtelen lehetősége van a továbblépésre, ezért a türelme és figyelme rövidebb, mint valaha. Bármely akadály, amellyel szembesül, legyen az mégoly csekély is, elég ahhoz, hogy elveszítse az érdeklődését. Vagyis elég néhány másodperc várakozás és a site máris elvesztette a nézelődőt – gyakran végleg. 

Számtalan kutatás bizonyítja a ma már közhelyszámba menő tételt, hogy a látogatók tűrési küszöbe mindössze 3 másodperc. Tehát legfeljebb ennyi idő alatt be kell töltődnie egy site-nak, ha a látogatóit szeretné megtartani. Ha lassabban jelenik meg, az átlag látogató azonnal a lap elhagyása gombra kattint. Az oldalletöltés olyannyira fontos, hogy önálló Google rangsoroló tényezőnek számít akkor, amikor a keresőmotor meghatározza a site kulcsszavakra felvett pozícióit. (Tehát a kellően gyors oldal nemcsak a konverziót fokozza, hanem az organikus forgalmat is.)

Ennél a pontnál jön be a képbe a webtárhely szerepe. A minőségi szolgáltatók által nyújtott megoldások segítségével ugyanis a letöltési sebességnek szárnyakat lehet adni. Csakis az erős hardverek, a legmodernebb szilárdtest meghajtók, a fejlett gyorsítótárazási technológiák, rendszerszoftverek, dedikált tárhelyek garantálhatják ugyanis a szükséges sebességet.

A hirtelen megugró forgalom kezelésére való képesség

Egy sikeres marketing- vagy SEO kampány a forgalom hatalmas és hirtelen megnövekedését eredményezheti. Ha azonban nem állnak rendelkezésre az extra érdeklődés kiszolgálásához szükséges erőforrások, a plusz forgalom nem konvertál, nem hoz nyereséget. A csúcsminőségű, felhő alapú tárhelyszolgáltatások azonban biztosítják a skálázható webes infrastruktúrát, vagyis forgalomkiugrások kezeléséhez szükséges erőforrásokat.

Image

A felhasználói biztonságérzet fokozása

A minőségi webtárhely a villámgyors letöltési sebesség, a hirtelen megugró forgalom kezelésére való képesség mellett a fogyasztók biztonságérzetét is fokozhatja. Ezzel pedig szintén növelheti a konverziós arányokat. 

Arról van szó, hogy amennyiben egy site nem rendelkezik biztonsági tanúsítvánnyal, azt az újabb böngészők a felhasználók tudtára adják. Márpedig kevesen vállalják a „biztonsági kockázatokat megérettem, továbblépek” gomb megnyomását akkor, amikor vásárolni akarnak valamit. Tegyük hozzá, teljes joggal gondolkodnak így a felhasználók. 

Szerencsére a jobb szolgáltatók biztosítják az SSL tanúsítvány telepítését és naprakészen tartásását, így adatvédelmi incidensek miatti lemorzsolódás miatt sem kell aggódni.

Mindazonáltal a biztonsági funkciók egy magasabb szinten is megjelennek. A szerverek rendszeres frissítése mellett a webhosztok számos proaktív lépést hajtanak végre a zökkenőmentes felhasználói élmény biztosítása érdekében. Ide tartozik például a biztonsági rések és a rosszindulatú programok elleni védelem, a meghibásodott hardverelemek cseréje, a biztonsági mentések elvégzése. Ezek végső soron mind a látogatói bizalom erősítése irányába hatnak.

Összegzés

A weboldalak gyors betöltődését, biztonságos működését garantáló webes infrastruktúra elengedhetetlen a konverziós arány növeléséhez. Tárhely-ajánlatainkból bátran lehet válogatni, mert csakis a fenti alapelveknek megfelelőt kínálunk.